2011. április 7., csütörtök

Az amatőrök végjátéka! Áttekintés a többiekhez

Szombaton véget ér a Magyar Amatőr Liga 2010/11-es szezonja, ezzel befejeződik Magyarország legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal bíró országos amatőr jégkorong bajnokságának 17. idénye. Ám mint tudjuk nem a MAJL az egyetlen amatőrbajnokság már hazánkban, sőt magyar csapatok nemcsak az országhatáron belül portyáznak! Ebben a bejegyzésben szezonzáróhoz közeli áttekintést teszünk a többi ligában.


Korábbi írásunkban foglalkoztunk a három magyarországi, hivatalosan elindult amatőr ligával. Összehasonlítottuk a MAJL, a NAJB illetve a TAJB küzdelemsorozatát, ám a későbbiekben a többieknél zajló eseményekkel nem foglalkoztunk. Mivel a sorozatok már mindenhol a finisben járnak, érdemes tartani egy kis kirándulást. Meglepetésként nemcsak a két másik említett ligáról szólunk, hanem elkalandozunk a határokon túlra is.

Nemzeti Amatőr Jégkorong Bajnokság - NAJB


A NAJB a MAJL mellett második országos amatőr bajnokságként indult még 2008-ban. Az idei harmadik kiírásra – mely az összes bajnokság közül időben a legkorábban kezdődött - 10 csapat nevezett, akik két csoportba kerültek besorolásra. A kiírás szerint a csoportok első 3-3 helyezettje került be a felsőházba, ahol az egymás elleni csoporteredményeket magukkal hozva a másik hármassal újabb oda-visszavágós kört játszanak.

A helyosztókra és a döntőkre az így kialakuló sorrend alapján kerül majd sor, míg a felsőházba be nem jutott csapatok az ún. NAJB II résztvevőiként, a csoportbeli ellenfeleikkel szembeni eredményeiket - az alapkiírással ellentétben - nem hozva magukkal, oda- és visszavágnak mind a három rivális csapatnak. Az így kialakuló sorrend szerint megrendezésre kerül a NAJB II bajnoki címéért és bronzérméért vívott találkozó is.

Az alapszakasz A csoportjába került besorolásra a címvédő, és több sokszoros válogatott játékossal felálló, Skate Trek Masters csapata, valamint két lelkes vidéki társaság, a Jászberény és a Kaposvár, hozzájuk két fővárosi együttes, az Óbudai Egyetem és a Jéglovagok gárdája csatlakozott.

Az erőviszonyok figyelembe vételével nem meglepő módon a Masters 100%-kos teljesítménnyel nyerte meg a csoportot, de túl nagy harc a másik két továbbjutó helyért sem volt, hiszen a Kaposvár és a Jászberény is magabiztosan jutott a felsőházba.



A B jelű kvintettben a Legends és a Hargitai Farkasok csapata gond nélkül utasította maga mögé a mezőny többi tagját, míg a Jégsólymok mindkétszer legyőzték a Szigeti Bikák csapatát, és megszerezték a harmadik helyet. Az ötödik helyen a tisztes helytálló pécsi Legio Sopianae végzett.



A felsőházat így a Skate Trek kezdte maximális 12 ponttal, őket követte a B-csoport két csapata a Legends és a Hargitai Farkasok 9-9 ponttal, a többiek a döntőre nem igazán voltak esélyesek.

Az eddig lejátszott felsőházi meccseken aztán az STM idegenben győzte le magabiztosan mind a Legendset, mind a Farkasokat, így gyakorlatilag már döntős. A másik két érintett egymással harcol azért, hogy melyikük asszisztálhat majd a fináléban a veterán profik újabb bajnoki győzelméhez. A Legends a Jászberény elleni hazai veresége miatt pillanatnyilag hátrányban van riválisával szemben.



Az alsóház küzdelmei is folyamatban vannak, itt az Óbuda emelkedik ki a többiek közül, valószínűleg ők fognak játszani a NAJB II bajnoki címéért, ellenfelük kiléte azonban még nem dőlt el.



A bajnokság eseményei a NAJB-honlapján követhetők.

Teljesen Amatőr Jégkorong Bajnokság - TAJB

Idén először kerül sor ennek a bajnokságnak a megrendezésére azzal a célzattal, hogy játéklehetőség nyíljon a soha, semmilyen körülmények között hokival nem foglalkozó vagy kiöregedett játékosoknak is. A TAJB első szezonjában hat csapattal indult el, többek között a MAJL-nak búcsút intő Drago Skorpiók nevével fémjelezve. A további nevezők a Jászberényi Warriors, a Kecskeméti Sólymok, a Biai Jegespengék, illetve a fővárosi illetőségű Gepárdok és Újpesti Ragadozók csapatai voltak.

A hatok az egymás ellen oda-visszavágós alapszakasz vége felé tartanak, és a Skorpiók nyolcból nyolc győzelmükkel látványosan kiemelkednek a mezőnyből. Őket követi a lelkes, csapatukat idegenbe is követő szurkolókkal bíró Jászberényi Warriors csapata, a harmadik helyen pedig a Jegespengék állnak. Ők hárman már biztos tagjai a tíz fordulót követő elődöntőnek, a negyedik helyért azonban még mind a három további csapat rendelkezik esélyekkel.



Az elődöntők nyertesei majd a döntőben, vesztesei pedig a harmadik helyért küzdenek meg egymással.

Stonefield Hockey League – STHL

Az osztrák ligát egy ok miatt mindenképpen érdemes megemlíteni. Idén ugyanis a HC Sopron mellett a NAJB-ból kiábrándult, és az ott zajló küzdelmeket megelégelő Hockey Monkey Budapest csapata is elindult a kilenccsapatos küzdelemsorozatban.

Sőt, ha már elindultak, akkor honfitársaink gyakorlatilag (egy feladott tét nélküli meccset nem számítva) veretlenül meg is nyerték a sorozatot, így hazánk idei első amatőr bajnokainak tekinthetők. A döntőben a A Ternitzer Eiswölfe I-es számú csapatát győzték le magabiztosan 4:1 arányban.

Számunkra sikerük azért is külön öröm, mert bár pályára egyetlen mérkőzésen sem léptek, keretük tagja a Jégveled három csatára, Bárány Bence, Zsíros Gábor és Adler Tamás is.

Bevallom hiába a kiváló honlap, az eredmények követését és a tabella vezetését a szezon közben fel kellett adnom, németül meg képtelen vagyok megtanulni, de a lényeg: GRATULÁLUNK FIÚK A BAJNOKI CÍMETEKHEZ ÉS KITARTÁS AZ ELKÖVETKEZENDŐKRE!

A Sopron sajnos a liga hátsó végében végzett, de mint minden amatőr sportolónak, nekik is kijár a maximális tisztelet!

Erdélyi Független Amatőr Jégkorong Liga – EFAJL

Ha valahol nem kell aggódni induló csapatok létszámát illetően, akkor az Erdélyország. Az itt induló ligában 12 csapat szerepel hétről hétre sőt, emellett még egy igencsak színvonalas honlappal is rendelkeznek.

A bajnokság „alapszakasza” (tur-retur) lassan a végéhez közeledik már, a honlap legfrissebb információi szerint az első nyolc csapat kuparendszerű rájátszást játszik majd, ennek részletei azonban sajnos számomra nem ismeretesek.

Az eddigiek alapján a mezőny legerősebb alakulata a magabiztosan vezető szeredai Autosport csapata, akik a bajnoki cím legfőbb esélyesei is egyben. Mögöttük hétről hétre nagy küzdelmet folytat egymással a Marosparty HT és a Marmipal együttese. A Crazy Motors és az udvarhelyi OldBoys csapata a tarotzik még a közvetlen élmezőnyhöz.

Az általam vezetett táblázat alapján az állás jelenleg a következő:




G.

1 megjegyzés: